7. fejezet

Sziasztok! Itt is a fejezet, ne haragudjatok, de ma is dolgoznom kellett...Legközelebb szombaton tudom hozni a frisst, mert most kicsit kieresztem a gőzt :) A szavazás állásáról annyit, hogy nem gondoltam, hogy Wendell lesz az akit akartok...:) De még bármi lehet addig, szóval aki másképp akarja, Hajrá szavazzatok! Köszönöm a komikat, jól esik hogy ennyien írtok! Látjátok itt vagyok még mindig! :) Na, nem szaporítom tovább a szót. Jó szórakozást!
Pusz :Ann :)

Kétely

• Hannah, kedves! Ideadnád a sót?- kérdezte Reeley a vacsoránál. Hannah kelletlenül odaadta neki. Booth csak figyelte őket. Most mit tegyen? A két legfontosabb nő az életében utálja egymást.

  Mikor hazaértek Hannah kedvetlen volt, főleg mikor meglátta Reeleyt. Majd Reeley üdvözlésképpen, odaköpött neki, egy „Olyan jól éreztem ma magam Booth, Dr. Brennannel”-t. Hát kellett neki ennél több. Levágta az asztalra a vacsit, és mostanáig meg sem szólalt. Kezdett kínossá válni a csönd, amit már Reeley is érzett. Rossz volt neki. De azzal nyugtatta magát, hogy Ő tudja mi jó a bátyjának, és remélte, hogy egyszer majd megköszöni neki. Ebben a nagy csöndben ismét elkezdett gondolkodni. Egy gyermekkori emlék jutott eszébe. Seeley, Jared és a papájuk ültek egy szobában.

• Én nem akarom azt, hogy ha majd mesélek az életemről, azt mondják nekem milyen rossz gyermekkorom volt.-a kis Reeley két copfjával játszadozott. - Nekem nagyon is jó gyermekkorom van veletek!

• Hát akkor mit akarsz kiscsillag?- nagyapja szavai tisztán csengtek fülében.

• Azt akarom, hogy ne tudjanak arról, hogy mi milyen kapcsolatban voltunk.

• Mi lenne, ha nem is beszélnénk egymásról?- mondta Jared.- Vagyis mi rólad, te pedig rólunk? - még annyira gyerekek voltak.

• Jaj ez annyira butaság- Seeley akkor is másként gondolkodott.- Szégyelljük hogy van egy húgunk?

• Nem nem szégyelljük, csak egyszerűen a múltunk a mi múltunk. Nem kell senkinek tudni erről. -Jared jobban kiállt mellette.

• Na, gyerekek. Tudjátok mit? Legyen így ahogy Jared mondja. Majd ha elválnak útjaitok. Ha majd nagyobbak lesztek. Nem meséltek. És én sem. Nagy adjátok a praclijaitok. - Egymásra rakták kezeiket és a következőket mondták: „A mi múltunk, a mi múltunk, a mi titkunk a mi titkunk.”

  Később a nagyapja elmondta neki, hogy nem gondolta, hogy befogják tartani a fogadalmat. De ők betartották. Seeley, mert jót akart húgának, Jared mert hát Ő találta ki, és Reeley, mert nem akart emlékezni a múltra. Arra mikor még nem volt köztük.

• Mi a baj Reeley- bátyja hangja húzta vissza a jelenbe.

• A mi múltunk a mi múltunk, a mi titkunk a mi titkunk- idézte fel újra a mondatot. Seeley elmosolyodott. Hannah rosszul lett ettől. Attól, hogy őt megint kihagyták valamiből. Felállt, leszedte az asztalt. Booth odament hozzá, míg húga elment lefürödni.

• Mi a baj szívem?- kérdezte lágy hangon, és átölelte..

• Semmi. Semmi, csak az hogy még mindig nem mondtad el hogy miért nem szóltál a húgodról!

• Azért mert, mi megbeszéltük. Kérlek tartsd ezt tiszteletben! De itt van, most már tudod. Ha lezártuk az ügyet, jó lenne ha összeülnénk hárman. Elmegyünk valahová. És a fiamat is megismernéd.

• A fiad ismeri őt?

• Nem, nem tud róla. Csak Jared bácsiról.

• Legalább nem vagyok egyedül.- mondta durcásan.

• Nem is vagy, hisz senki más nem tudta.

• És Cam?

• Jaj Cam. Cammel együtt jártak az orvosira. Én azóta ismerem Camet. Véletlen volt, hogy utána együtt dolgoztunk. De már nem tagadhattam le utólag!

• Értem. ÉS meddig marad?

• Ameddig csak akar!- erre Hannah kibontakozott az öleléséből.

• Jó éjt Seeley! - és ezzel elment a hálószobába. Reeley pont ekkor jött ki a mosdóból. Látta a jelenetet. Valahol örült, de mikor meglátta az ügynök arcát, egy éles fájdalom hasított szívébe. Nem akar fájdalmat okozni. De azt sem akarja, hogy túl késő legyen ahhoz, hogy rájöjjön, kit is szeret.....

  Másnap reggel Reeley a bátyjával tartott újra. A kocsiban nagy csönd honolt. Booth Hannah-ra gondolt aki előző este otthagyta csapott papott, és mire Ő is bement a hálóba, már aludt is. Nem tudja mit tegyen. Nem teheti ki a húgát a lakásából.. Nem is tud rá haragudni.

• Ne haragudj hogy megkérdezem, ne érts félre, de mi az oka annak, hogy ennyi idő után eljöttél? Hogy beleavattad a barátaimat a titkunkba?- kérdezte hírtelen Booth. Rájött, még nem is vonta felelőségre.

• Nem haragszom. Kellett egy kis levegő változás, mint már mondtam tegnap, Elfáradtam. És már felnőtt emberek vagyunk, nem viselkedhetünk gyermekként!- mondta Reeley. Ő nem hazudik, hisz igaz hogy elfáradt. Mint fizikailag mint szellemileg.

• Én már akkor mondtam neked, hogy ennek mi értelme...- kicsit haragudott rá.

• Ne haragudj, hogy meglátogattalak! Ne haragudj, hogy élek, és hogy rokonok vagyunk!- szinte már sírt. Előtört belőle a lelkiismeret-furdalás, az emlékek- Ha akarod, még ma hazarepülök.- és így is gondolta.

• Jézusom R! Dehogyis!- megfogta egyik kezével húga kezét.- Ne haragudj, én nem akartalak megbántani. Tudod, hogy mindennél, és mindenkinél jobban szeretlek!

• Tudom. Tudom, csak kell egy kis idő nekem, itt melletted!

• Miért, reeley mi történt? Látom rajtad, hogy valami gond van!

• Ne most kérlek. Ne! Nem akarok róla beszélni! Tartsd tiszteletben a kérésem!

• Persze, tiszteletben tartom. De, ha bármikor akarsz róla beszélni, csak szólj!

• Még szép!- mondta félig nevetve – Hé, nem erre van a Jefferson!

• Valóban nem. Be kell mennünk, a központba. Egy pszichológussal van találkozóm. Meg kell kérnem arra, hogy hallgassa ki az áldozat édesanyját. Ma Bones-szal elmegyünk a barátnőhöz, aki utoljára látta Elizabethet.

• És addig én mit csinálok?

• Hát segíthetsz Cam-nek, Angelának, Hodginsnak, Wendellnek, akinek akarsz! Majdnem mindenhez értesz! - nevetett.

• Csak majdnem?- felhúzta a szemöldökét.

• Jó! Megadom magam! Mindenhez értesz!

Sweets az irodájában ült. Kezébe akadt egy kézirat, a könyvéről, de azzal a mozdulattal ki is dobta a kukába. Ennek már nincs értelme. Megbukott a tézise. Ekkor kopogtattak az ajtón.

• Szabad- kiáltotta el magát.

• Jó reggelt, Sweets!

• Á, Booth ügynök! Jó reggelt. Hogy hogy kopogtál?

• Hát a húgom rám parancsolt mielőtt benyitottam volna.

• A húgod? - nézett rá érthetetlenül.

• Ja, te még nem tudsz róla, Reeley gyere be.- és ekkor az ajtón belépett. Ma kivételesen kiöltözött. Ha ideges, vagy bántja valami, mindig egy dögös ruhát vesz fel, mint ma. Élénk rózsaszín ruháját, ami mélyen dekoltált, és igen rövid. Sweets kitágult szemekkel nézett rá. Köpni-. nyelni nem tudott. Reeley nagy mosollyal az arcán köszönt neki, majd bemutatkozott. A fiatal doktor még mindig nem tudott semmit sem mondani.

• ÓIstenem, veled többé nem megyek sehová. Különben is mi ez a cucc rajtad. - Sweets, csukja be a száját, ha nem akar megismerkedni az öklömmel.

• Öhm..elnézést. - majd krákogott egyet -Dr. Lance Sweets vagyok! Az F.B.I pszichológusa.

• Elnézést a kérdésért, Dr. Sweets, de Ön hány éves?

• Ott a pont hugiiiii- nevetett hangosan Booth- na ez betalált.- Sweets csak vágott egy „ na látszik, hogy testvérek” arckifejezést, és Booth felé intézte mondandóját.

• A kedves húgod, nem betalált, hanem szemtelenkedett! - mondta- Na, de miért is jöttél?

• Szemtelenkedett? Hidd el, ő sokkal idősebb nálad! Na, de hagyjuk. Kéne a segítséged. Délután 4re- behívtam az áldozat édesanyját, jo lenne ha kihallgatnád. Valami nem stimmel vele. Még Bones is észrevette.

• Rendben. Dr Brennan is itt lesz?

• Nem, most nem. Meglátogatjuk az áldozat barátnőjét. - Reeleyre nézett aki éppen sokadjára nézett körbe.- Hé, húgi, maradsz Sweetsel, és megnézed a kihallgatást, vagy jössz velem a Jeffersonba?

• Mi vagyok én? Bébicsősz?- kérdezte nevetve. Sweets megejtett egy keserű mosolyt.

• Köszönöm Dr., Booth. Booth ügynök, le sem tagadhatod. Na, de most kifelé, mindjárt itt lesz a páciensem. Majd telefonálok neked. Viszlát! - kitárta az ajtót nekik, Booth ment elől, így Dr Sweets, alaposan szemügyre tudta venni a doktornőt. Hátulról is.

Az intézetben minden férfi szempár a nőre szegeződött. Booth nagyon mérges lett.

• Ha még egyszer így öltözöl ki, reggel a szobádba hagylak! Megértetted?

• Igenis apa!- majd tisztelgett neki.- Levegyem?

• Na, azt merd meg.- Bones irodájánál elváltak. Booth bement a nőhöz, míg Ő Angelához vette az irányt. Ekkor megszólalt a telefonja. A kijelzőn Andy neve jelent meg. Sóhajtott egyet, majd felvette.

• R. Mondd.

• Neked is szép napot R! Hogy s mint?

• Köszönöm kérdésed jól, épp Washington-ba vagyok. Veled?

• Hát micsoda véletlen! Én is itt vagyok. Nincs kedved összefutni?

• Jé, de meglepő hogy te is pont most jöttél ide!-hangjából csak úgy szólt a szarkazmus.- Ne haragudj nincs időm, dolgozok.

• Mit dolgozol, csak nem a megyeiben?

• Nem képzeld, nem. Tudod jól, hogy nem dolgozok orvosként. Egy ismerősömnek segítek. Mondd mit akarsz?

• Csak szeretnék beszélgetni, az öcsémről.- hangja komolyabban csengett.

• Ne haragudj Andy. Nem akarok Derekről beszélni! Még olyan friss a seb!- hangja elcsuklott.

• Meddig maradsz D.C.-ben?

• Míg kell a segítségem, lehet hogy jó darabig itt leszek.

• Akár ott is maradsz?

• Azt nem mondtam. Most egy darabig nem akarok haza menni. -épp ekkor ért, Angela irodájához.- Le kell tennem.

• Jo. Ha akarsz beszélni, ha már tudsz beszélni erről akkor hívj! Légy Jó Jul.

• Rendben. Te is. - majd lerakta a telefont. Vett pár mély lélegzetet és belépett az irodába.- Jó reggelt!

• Jó reggelt neked is. Na, valami újság?

• Talán be kéne fejeznem ezt az egészet Angela!

• Miért?- kérdezte, majd egy székre mutatott- Ülj le.- Leültek mind a ketten- Minden rendben? Te sírtál?

• Nem nem sírtam. Dehogy csak, szomorú vagyok. Seeley annyira..nem is tudom kifejezni...annyira elkeseredett tegnap este, mikor Hannah, otthagyta.

• Otthagyta???

• Jaj, nem úgy. Ott még nem tartunk. Valami miatt összevesztek. Az a valami én lennék. Hogy meddig maradok. S. azt mondta ameddig csak akarok.

• Na, ez egy jó irány. Lehet hogy most szomorú lesz, de utána jobb lesz. Csak előbb neked Brennant kell megtörnöd.

• Mert?-nézett rá.

• Azért mert Brennan nem könnyű eset. Ezt nem mondta még neked senki?

• Vele nem lesz gond! Látom rajta, hogy bántja ez a Hannah ügy.

• Micsoda? Mi egy emberről beszélünk?- meglepődöttségében majdnem leesett a székről- Honnan veszed ezt?

• Mondom, hogy látom rajta. Múltkor Hannah-ról volt szó. Lehajtotta a fejét. Még Booth is észrevette, csak nem jött rá, hogy miért.

• Én nem vettem észre. Elég normálisan elvannak egymással. Mármint Brennan és Hannah.

• Lehet, hogy elvannak, de a legbelül biztosan fáj neki!- sóhajt egyet. - Angela, én inkább feladom az egészet! Végleg!